Hírek

Húsvét, avagy áprilisban történt

Hetek óta készülődtünk a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére, a Húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére. Április 7-én Lelki napot tartottunk. Liga Konrád káplán atya szentmise keretében készítette fel lelkünket, majd templomunkról mesélt érdekes dolgokat. Az iskolában Pósáné Zsuzsa néni segítségével, vetélkedővel és kézműves foglalkozással folytattuk a készülődést. Délutáni foglakozásainkon is a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódtunk, tojást festettünk, húsvéti díszeket készítettünk.

Egy országos húsvéti rajzpályázaton, Malina Tamás 3. osztályos tanuló 3. helyezést ért el. 6000 forint értékben vásárolhattunk a pályázatot meghirdető cég webáruházában.

Április 11-én, a Költészet Napján versmondó verseny rendeztünk. A gyerekek lelkesen mondták el az általuk kiválasztott verseket, majd apró ajándék és emléklap volt a jutalmuk. Górné Csilla néni ismét mesemondással örvendeztette meg a jelenlevőket.

Anyák napját az idén az iskola keretein belül rendezhettük meg. Meghívtuk az édesanyákat és a nagymamákat, verssel, dalokkal és tánccal köszöntöttük őket. Majd átadtuk a hála, a szeretet virágait és a saját kezüleg készített ajándékokat is.