Hírek

„Ügyeskedő kismanók” tehetséggondozó program

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda tarnaszentmiklósi telephelyén a Nemzeti Tehetségprogram keretében valósulhatott meg „Ügyeskedő kismanók” tehetséggondozó program, avagy a „kisművészek” személyiségének és tehetségének fejlesztése kézműves tevékenységekkel a tanórán kívül. A 2019/2020-as tanévben sikeresen pályáztunk a Nemzeti Tehetségprogram által kiírt felhívásra, mely a NTP-MŰV-19-0220 elnevezéssel került megvalósításra. Munkatervünket úgy állítottuk össze, hogy kisdiákjaink minél több, változatos technika kipróbálásával, önálló elképzeléseik megvalósításával tevékenykedhessenek a 30 foglalkozás alkalmával. A program megvalósítása röviden: A megnyert összeg 1.500 000 Ft, ami lehetőséget adott a megvalósításhoz szükséges eszközök és anyagok beszerzésére, valamint kiegészítő programjaink megvalósítására. A 30 órás foglalkozásokon 26 kisdiákunk 2 csoportban (1-2. osztályosokból és a 3-4. osztályosokból álló csoport) tevékenykedhetett. Bevezető, motivációs foglalkozás Rendhagyó rajzos, szemléletfejlesztő óra, amit külső előadó, Vámos Robi / A Táblácska és a Gyémántbogár program megálmodója tartott. Ez a foglalkozás megalapozta az egész projekt célját: „Együtt megteremtjük és támogatóvá varázsoljuk azt a környezetet, amiben a gyermek meg akarja és meg is tudja mutatni önmagát és tehetségét.” Kiegészítő tevékenységként megtekintettük Egerben a Gárdonyi Géza Színházban az Inversedance Fodor Zoltán Társulat „Vuk” című előadását, illetve látogatást tettünk a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben, ahol a gyerekek megismerkedhettek a régió tárgyi és népművészeti hagyományaival, a szövés technikájával. Ezt követően a jeles napokhoz, évszakokhoz kapcsolódóan változatos anyagok és technikák felhasználásával alkothattak tanulóink egészen 2020. március 15-ig, amikor a COVID 19 vírus terjedésének megfékezésére hozott rendelkezés alapján online tanításra tértünk át. A projekt folytatására 2020 szeptemberétől volt lehetőségünk, így az elmaradt 5 foglalkozás és projektzárás 2020 utolsó tanítási napjaiig elhúzódott. A projektzárón kiállítást szerveztünk a foglalkozásokon készült fotókból, felelevenítettük a képek segítségével a program során szerzett élményeket, megbeszéltük, ki miben fejlődött az egy év alatt. Örömmel tapasztaltuk, hogy diákjaink sokat kamatoztattak a pályázat nyújtotta lehetőségekből, bátran, örömmel alkottak, segítették egymást, fejlődött kreativitásuk, fel merték vállalni ötleteiket az alkotás során.

Tehetségprogramban “ügyeskedtek a kismanók” a Szent Gellért Iskola tarnaszentmiklósi telephelyén