Adventi kirándulás Egerben

2019. december 6-án Egerbe látogattunk, a kirándulás jutalom volt azoknak a diákoknak, akik szorgalmasan tanulnak és magatartásukkal is példát mutatnak osztálytársaiknak.
Először látogatást tettünk az Egri Érseki Palotában, ahol a múzeumpedagógusunk segítségével megismerkedhettünk a palota történetével, hallhatunk néhány szót az adventi időszakról is, illetve arról, hogyan készül ebben az időben az egri papság, illetve az érsek atya. Majd megtekintettük a palota előtti kis adventi vásárt.
Ezután a Dobó téri karácsonyi vásárt is meglátogattuk, ahol forrócsokit szürcsölve hangolódtunk a közelgő ünnepekre. Közben beszélgettünk a diákokkal arról, hogy a karácsony a Messiás várásáról, a szeretetről kell, hogy szóljon, nem pedig az ajándékokról.
Programunk zárásaként megnéztük a Jégvarázs 2. című filmet a moziban. Ezután hazafelé vezetett utunk. Rengeteg új élménnyel gazdagodva tértünk haza.

január 13, 2020