Betlehemezés a hevesi Szent Gellért katolikus iskolában

Hagyomány már iskolánkban, hogy a színjátszó csoport tagjai pásztorjátékkal készülnek, melyet a karácsonyi ünnepen adnak elő az iskola közössége előtt.

Mivel ez a 2020-as esztendő felforgatta eddigi életünket, nagy rendezvényeket nem tarthattunk, egy régi népi hagyományt elevenítettek föl a csoport tagjai, Abriháné Karniczki Csilla tanárnő vezetésével.

Minden osztályba ellátogattak, és betlehemeztek, a tanulók nem kis örömére. Rövid párbeszédek és szebbnél szebb karácsonyi dallamok segítségével idézték föl a kis Jézus születésének történetét. A hallgatóság pedig karácsdonyi édességgel kínálta  meg a betlehmező pásztorokat és angyalokat.

december 19, 2020