Hellyel kínálunk

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános Iskolája ebben a tanévben is meghirdette a Heves megyei általános iskolák vizuális versenyét „Hellyel kínálunk” címmel. A mostani kiírás komplex volt, ami annyit jelent, hogy a rajzokon kívül több oldalas összefüggő szöveges fogalmazást és rajzfilmet is kellett készíteni.

A versenyre korcsoportonként lehetett jelentkezni csapatok formájában. Egy alkotó csapat 3 főből állt. Iskolánkat a 7. osztályos Kovács Veronika, Lajer Nóra és Ollári Márk képviselték. Az első két fordulót helyben, míg a döntőnek számító harmadikat 2019. február 1-jén Egerben a gyakorló iskola termeiben kellett teljesíteni. A versenyfeladatok elkészítésénél a pályamunkákat beküldő csapatok továbbra is együtt dolgozat. A döntő feladat egy rajzfilm részletének megszerkesztése volt, melyhez a korábbi pályamunkák figurális ábrázolásait kellett felhasználni.

A technikai berendezéseket a gyakorló iskola biztosította. A verseny zsűrizését az Eszterházy Károly Egyetem Művészeti Tanszékének tanárai végezték.

A kiállítás ünnepélyes megnyitója és eredményhirdetése 2019. február 21-én 15 órakor az egri Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban volt. A verseny összetettségére való hivatkozással a zsűri nem a hagyományos módon rangsorolt. Kizárólag különdíjakat osztottak kim melyet 4 csapat kapott, köztük a hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7. osztályos tanulói. A tárgyjutalmak mellé a csapat tagjai a részben általuk készített rajzfilm DVD-jét is megkapták.

A tehetséges gyermekeknek ezúton is gratulálunk.

Szabari Zoltán

felkészítő tanár