Farsang a Szent Gellért iskolában

2019.február 9-én, szombaton rendeztük iskolánk farsangi bálját, melynek előkészületeit már hetekkel ezelőtt elkezdte az iskola szülői közössége.

Hagyományosan a nyolcadik osztályosok keringője nyitotta a mulatságot, melyet Szabadné Dudás Ildikó tanított be. A gyönyörű ruhába öltözött lányok, az elegáns fiúk látványa és tánca mindenkit elvarázsolt.

Elsőként az osztályok csoportos bemutatóira került sor, majd egyéni jelmezesek bemutatója következett. Amíg a zsűri eldöntötte a helyezéseket, a „Szivárvány” mazsorett csoport és a „Ritmus Dance Egyesület” egyik lánycsapata szórakoztatta a közönséget.

A bírálók döntése szerint az alsó tagozatosak között különdíjat kapott az 1. osztály, akik Táncoló Barbik és Ken babák voltak. A 4. a osztály 4. helyezést kapott a „Takarítás hősei” című produkciójukra. Harmadik helyezéssel jutalmazta a zsűri a 4. b osztály előadását, akik egy „Rendőr akadémia” életét és mindennapjait mutatták be. Második díjat kapott a harmadik osztály „ Klasszikusok új köntösben” című előadása, és a 2. osztály cirkusz produkciója első helyezést kapott.

A felsősök bemutatói közül a hatodik osztály táncos bemutatója harmadik helyezést kapott. Második helyezést értek el az ötödikesek, akik a munka világát mutatták be, sok- sok szakmát megjelenítve. A zsűri a legjobb felsős produkciónak a hetedikesek előadását ítélte, akik a zene evolúcióját mutatták be az őskortól napjainkig.

A sok ötletes egyéni jelmez közül 6. helyezett lett Minnie egér ( Csontos Szabina 4.a o.), 5. helyezett az Indián lány ( Lajer Sára, 2.o.), 4. helyezett a Varázsló, ( Kukoly Sára 2. o.), 3. helyezést ért el a Törpilla jelmez ( Szedlák Zsófi 1. o. ), 2. a Bárányka ( Dobóczi Fanni 3. o. ) 1. díjat kapott a Kalóz jelmez ( Madarász Hanna 1. o.).

Az eredményhirdetés után táncmulatság következett, melyen 8 óráig önfeledten szórakoztak az iskola tanulói és a meghívott vendégek. A bál része volt a tombolahúzás, ahol a támogatók által felajánlott ajándékok kisorsolására került sor.

A sok újításnak és az alapos előkészítő munkának köszönhetően az utóbbi évek egyik legsikeresebb farsangi bálján vagyunk túl, melyet óriási érdeklődés kísért.

Ezúttal szeretnénk megköszönni az iskolában tanuló gyermekek szüleinek, valamint nagylelkű támogatóinknak önzetlen segítségét, amivel hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához.

Heves, 2019. február 11.