Kedves vendégek Diósgyőrből

Szerda délelőtt látogattak meg bennünket a Diósgyőri Szent Ferenc Katolikus Általános Iskola diákjai és pedagógusai. A látogatásra az „Együtt, testvérként” pályázati program keretében került sor. A testvériskolai delegációt Budáné Tóth Gabriella igazgatóasszony vezette két kollégájával. A nagy buszt megtöltő gyermeksereg láthatóan érdeklődve és jókedvűen várta a találkozást. Az érkezést követően a Dzurillay Jolán tanterembe vezettük őket, amely iskolánk legelső tanítási helyisége. A felfrissülést jelentő falatok és üdítőitalok után Szőllősiné Rab Sarolta címzetes igazgató asszony tolmácsolta Bódor Istvánné igazgató asszony üdvözlő szavait, majd elmesélte röviden az iskola történetét. A kis vendégek sok érdekeset megtudhattak Hevesről is. Ezután a címzetes igazgató asszony vezetésével bejártuk közösen az intézmény fontosabb épületeit, helyiségeit. A műfüves focipályán még egy kis focizásra is jutott idő a hevesi és a diósgyőri diákok között. Az újtelepi templomba vezetett az utunk tovább. Az épület történetét, építésének körülményeit röviden Gyimesi Attila történelemtanár ismertette. A helyi hitéletről pedig Sinkovics Tímea hitoktató beszélt a jelenlévőknek. A látogatás a fogadóteremben ért véget, ahol apró kis kedvességekkel ajándékoztuk meg a vendégeinket és ők is minket. A látogatás végén kölcsönösen örömmel nyugtáztuk, hogy jó volt találkozni és megismerni egymást a két testvériskolának.