Szent László-év alkalmából írt pályázat

A Katolikus Pedagógiai Intézet a Szent László-év alkalmából írt ki pályázatokat diákoknak és pedagógusoknak, melyekre 175 intézményből összesen 716 alkotás és pályamunka érkezett. A tizenegy versenyszám között volt fotó-, rajz-, tárgyalkotó kategória, valamint kreatív műveltségi vetélkedő is. A pályázatok általános célja az volt, hogy mélyebben megismerjük az ünnepelt Szentet, az ő életét, a hozzá fűződő hagyományokat.

Tajti Péter 8. osztályos tanuló fotópályázatot nyújtott be. Diákunk magas szintű technikai tudását, izgalmas kompozícióját a szakmai zsűri, a méltán elismerő 2. hellyel jutalmazta. A díjakat és az okleveleket ünnepélyes keretek között vehették át a nyertesek, a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi termében.  A esemény színvonalasságát és fontosságát jelezi, hogy Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa (a Szentszék Magyarországi Nagykövetsége) adta át a jutalmakat. Péter kiemelkedő teljesítményére büszkék vagyunk és áldozatos munkája iskolánk hírnevét öregbítette.

Sinkovics Tímea