A Magyar Kultúra Napja (2017.01.20.)

Tizenhetedik alkalommal rendeztük meg iskolánkban a magyar kultúra napja alkalmából a már hagyományos szavaló –és népdaléneklő versenyünket. A korábbiakhoz hasonlóan lázas készülődés jellemezte az utolsó heteket, napokat. A diákok és a felkészítőik egyaránt sokat tettek a sikerért. Száma szerint 61 előadást láthatott és hallhatott a nagyérdemű közönség, mely diákokból, tanárokból és a rendezvényt megtisztelő szülőkből, nagyszülőkből állt. Tanítványaink a megszokott szép és igényes környezetben adhatták elő produkcióikat. A virággal díszített színpadi rész köré a harmadik osztályosok rajzai, népies motívumai vontak művészi karéjt. Köszönet érte Szabari Zoltán tanár úr diákjainak, a rendezvény támogatásáért pedig a szülői munkaközösségnek!

A produkciókat értékelő zsűri tagjai voltak:

Elnök:

Erdészné Turcsányi Katalin, a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola Igazgatóhelyettes

Tagok:

Kozma Péterné igazgatóhelyettes,

Nagy István plébános,

Szalai József diakónus,

Galó László kántor,

Halassy Csilla szobrászművész, Csillagbojtár Kulturális és Oktatási Nonprofit Kft. Ügyvezetője

A nap délelőtti része az alsó tagozatról szólt, míg ebéd után a felső tagozat lépett a világot jelentő deszkákra.

Az eredmények, díjazott tanulók:

SZAVALÓK

1 – 2. osztály:

1. hely Somodi Gréta 1. o
2. hely Csontos Szabina 2.a
3. hely Bakos Áron 2. a és Szilágyi Luca 1. o


Felkészítők: Borbásné Nagy Tünde,Besenyeiné Zsidai Mónika

3 – 4. osztály:

1. hely Tóth Krisztina 3. o
2. hely Kis Márton Tamás 4. o
3. hely Kovács Kristóf 3. o

 Felkészítők: Kozma Péterné, Tajti Ferencné

5 – 6. osztály:

1. hely Sebők Tímea 6.b
2. hely Misi Laura Kimberli 5. o
3. hely Csernei Fanni és Kovács Veronika 5. o

7 – 8. osztály:

1. hely Kerek Gábor 8.o
2. hely Horváth Patrícia Fanni 8. o
3. hely Fodor Anikó 7. o

 Felkészítők: Abriháné Karniczki Csilla, Gyimesi Attila

NÉPDALÉNEKLŐK

1 – 2. osztály:

1. hely Prokai Teodor 2. b
2. hely Ötvös Vivien 2.a
3. hely Bollók Mercédesz 1.o

3 – 4. osztály:

1. hely Dobóczi Annamária 4.o
2. hely Divald Mátyás 3.o
3. hely Győr Nikolett 4.o

Felkészítők: Besenyeiné Zsidai Mónika, Ungváriné Alexy Andrea, Szabadné Dudás Ildikó

5 – 8. osztály:

Szólisták:

1. hely Fodor Anikó 7. o
2. hely Fábián Dominika 6.a
3. hely Besenyei Panna 5. o

Népdal kisegyüttesek:

1. hely 5. osztály népdal kisegyüttese
(Csernei Fanni, Kovács Veronika)


2. hely 7. o népdal kisegyüttese

(Balázs Boglárka, Ficsór Fanni, Fodor Anikó, Pataki Barbara, Pikula Máté, Sebők Zsuzsanna)


3. hely 6. a népdal kisegyüttese

(André Lili, Betenbuk Dóra, Fábián Dominika, Pataki Renáta, Patkovics Dóra, Zsemberi Martina)


Felkészítő: Szabadné Dudás Ildikó

 

A helyezést elért tanulóknak ezúton is gratulálunk!

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Közössége nevében:

Gyimesi Attila

magyartanár