Karácsony

Iskolánkban az utolsó nap a gyerekek nagy örömére karácsonyi tombolahúzást tartottunk. Minden évben a karácsonyi discó alkalmával szoktuk megrendezni, de az utóbbi években kialakult helyzet miatt sajnos az egész iskolát érintő rendezvényt nem tarthattunk.

A tombolahúzást viszont meg tudtuk rendezni nekik, aminek nagyon örültek. Sok szép karácsonyi díszt, játékot, kézműves terméket, iskolaszert sorsoltunk nekik. A fődíj az iskola karácsonyfája volt, amit közösen díszítettünk a gyerekek által készített díszekkel. Az iskola minden tanulójára rámosolygott a szerencse, mert nem maradt olyan gyermek, aki nem nyert volna valamit.

Másik karácsonyi hagyományunk, a karácsonyi vásár, ahol a gyerekek által készített szebbnél szebb karácsonyi asztaldíszeket, kiegészítőket, ajándéktárgyakat lehet vásárolni. Ebben az évben szerettük volna, ha nem marad el, ezért iskolai keretek között rendeztük meg. A gyerekeknek a nap folyamán lehetőségük volt osztályonként meglátogatni a „vásárt” és megvehették a számukra legszebb termékeket. Zsákbamacska is várta őket, amit nagy izgalommal bontogattak.

A veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt idén sem volt lehetőségünk a karácsonyi pásztorjáték és műsor megvalósítására, az osztályközösségek készültek az ünnepre hetenként az adventi gyertyagyújtás alkalmával. A szinte minden tanulót érintő egyik közös esemény karácsony közeledtével az utolsó napon a közös éneklés volt. Alsó és felső tagozatos tanulóink lelkesen készültek a nagy napra, amikor közösen énekeltek karácsonyi dalokat.
A próbák osztályszinten valósultak meg, jó és kevésbé jó hangúak együtt daloltak, hiszen a szeretet jegyében a közösségi élményen volt a hangsúly. Egyházi és világi jellegű karácsonyi dalok csendültek föl az utolsó napon, minden tanuló számára maradandó élmény maradt a közös éneklés. Ezzel az eseménnyel már a tavalyi karácsonyi készülődés során hagyományt teremtettünk, idén pedig iskolai szinten valósítottuk meg.